Szövegértési nehézség gyermekkorban

Szövegértési nehézség gyermekeknél.

Ahhoz, hogy az írott nyelvet megértsük, nem csak technikailag kell megtanulni olvasni, az is fontos, hogy amit olvasunk, azt közben értsük, és vissza tudjunk rá emlékezni. Ezeket tanulási folyamat eredményeként sajátítjuk el.

Érdemes tudni, hogy lévén az olvasás több lépcsős folyamat, a nehézségek mindenkinél más-más területen jelentkezhetnek. Így tehát megtörténhet az, hogy míg a gyerek nagyon jó technikával olvas, addig a szövegemlékezet vagy a szövegmegértés területén akadnak nehézségei. Mivel az emlékezet nehézségei általában nem csak olvasásban szoktak jelentkezni, hanem az írott szöveg megértésének esetében is.

Az olvasásértés fejlesztésére számos lehetőség nyílik. Segít, ha olvasás előtt felhívjuk a gyermek figyelmét arra, hogy próbálja meg megérteni, amit olvas. Ezt feladattal is elősegíthetjük, például koppintson, ha valamelyik szót nem érti. Érdemes ebben a korban hangosan olvasásra biztatni a csemetét. Miután elolvasta az adott szöveget vagy szövegrészt, beszélgethetünk róla, kérhetjük, hogy keressen meg egy-egy szót a szövegben, mesélje el saját szavaival, miről olvasott. Amennyiben ez nagy nehézséget okoz, eleinte megoldást jelenthet, ha a szövegeket részenként olvastatjuk vele és úgy beszélgetünk róla. Fontos, hogy a szavak jelentésével tisztában legyen a gyermek, ha nehezebb, ritkább, kevésbé ismert szó van a szövegben, mindenképpen magyarázzuk meg, mit jelent és kérjük, hogy mondjon vele mondatot. Hasznos játék lehet az is, hogy egy-egy mondat felolvasása után az apróságokra rákérdezünk, majd a szöveg végigolvasása után szintén kérdéseket teszünk fel a tartalomra vonatkozóan.

Az, hogy a szülők otthon segítik a gyermeküket, nagyon jó, főleg akkor, ha valamilyen területen nehézséggel küzd. Az azonban nagyon fontos, hogy szakemberrel is konzultáljanak. Ilyen probléma esetén érdemes felkeresni egy logopédust, aki vizsgálatot követően pontosabban meghatározhatja, hogy mely terület elmaradása okozza a nehézséget az olvasásértésben. Szükség esetén terápiás megsegítést fog javasolni, de az is lehet, hogy hasznos jó tanácsokat ad, amivel otthon személyre szabottan tud segíteni gyermekének!

Bizonyos esetekben a szövegértési problémákhoz figyelemkoncentrációs nehézség is társul Ilyen esetben a logopédiai fejlesztés mellett hasznos segítséget nyújthat a neurofeedback tréning is. Logopédiai vizsgálatot a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat végez. Amennyiben pedig figyelmi nehézségre is gyanakodnak, akkor érdemes egy neurofeedback állapotfelmérést is elvégeztetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × egy =

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.