Szövegértési nehézség gyermekkorban

Szövegértési nehézség gyermekkorban

Szövegértési nehézség gyermekeknél.

Ahhoz, hogy az írott nyelvet megértsük, nem csak technikailag kell megtanulni olvasni, az is fontos, hogy amit olvasunk, azt közben értsük, és vissza tudjunk rá emlékezni. Ezeket tanulási folyamat eredményeként sajátítjuk el.

Érdemes tudni, hogy lévén az olvasás több lépcsős folyamat, a nehézségek mindenkinél más-más területen jelentkezhetnek. Így tehát megtörténhet az, hogy míg a gyerek nagyon jó technikával olvas, addig a szövegemlékezet vagy a szövegmegértés területén akadnak nehézségei. Mivel az emlékezet nehézségei általában nem csak olvasásban szoktak jelentkezni, hanem az írott szöveg megértésének esetében is.

Az olvasásértés fejlesztésére számos lehetőség nyílik. Segít, ha olvasás előtt felhívjuk a gyermek figyelmét arra, hogy próbálja meg megérteni, amit olvas. Ezt feladattal is elősegíthetjük, például koppintson, ha valamelyik szót nem érti. Érdemes ebben a korban hangosan olvasásra biztatni a csemetét. Miután elolvasta az adott szöveget vagy szövegrészt, beszélgethetünk róla, kérhetjük, hogy keressen meg egy-egy szót a szövegben, mesélje el saját szavaival, miről olvasott. Amennyiben ez nagy nehézséget okoz, eleinte megoldást jelenthet, ha a szövegeket részenként olvastatjuk vele és úgy beszélgetünk róla. Fontos, hogy a szavak jelentésével tisztában legyen a gyermek, ha nehezebb, ritkább, kevésbé ismert szó van a szövegben, mindenképpen magyarázzuk meg, mit jelent és kérjük, hogy mondjon vele mondatot. Hasznos játék lehet az is, hogy egy-egy mondat felolvasása után az apróságokra rákérdezünk, majd a szöveg végigolvasása után szintén kérdéseket teszünk fel a tartalomra vonatkozóan.

Az, hogy a szülők otthon segítik a gyermeküket, nagyon jó, főleg akkor, ha valamilyen területen nehézséggel küzd. Az azonban nagyon fontos, hogy szakemberrel is konzultáljanak. Ilyen probléma esetén érdemes felkeresni egy logopédust, aki vizsgálatot követően pontosabban meghatározhatja, hogy mely terület elmaradása okozza a nehézséget az olvasásértésben. Szükség esetén terápiás megsegítést fog javasolni, de az is lehet, hogy hasznos jó tanácsokat ad, amivel otthon személyre szabottan tud segíteni gyermekének!

Bizonyos esetekben a szövegértési problémákhoz figyelemkoncentrációs nehézség is társul Ilyen esetben a logopédiai fejlesztés mellett hasznos segítséget nyújthat a neurofeedback tréning is. Logopédiai vizsgálatot a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat végez. Amennyiben pedig figyelmi nehézségre is gyanakodnak, akkor érdemes egy neurofeedback állapotfelmérést is elvégeztetni.

Honnan lehet tudni, hogy diszlexiás  gyermek? Mit érdemes tenni, hogy a gyermek ne maradjon le az iskolában?

Honnan lehet tudni, hogy diszlexiás  gyermek? Mit érdemes tenni, hogy a gyermek ne maradjon le az iskolában?

Neurofeedback – diszlexia – logopédiai fejlesztés

Azt, hogy melyek a diszlexia egyértelmű tünetei, nagyon nehéz megválaszolni, ugyanis összetett dologról van szó. Az okát még ma is kutatják, különböző megjelenési formái vannak, és a mögötte álló okok is nagyon különbözőek lehetnek. A legelfogadottabb elmélet szerint akkor beszélünk olvasási nehézségről, vagyis diszlexiáról, ha a gyermek értelmi képességeihez, a gyakorlásra fordított időhöz, valamint a gyakorlás minőségéhez képest jelentős mértékű elmaradás tapasztalható az olvasástanulásban. Az, hogy az olvasási nehézség milyen tünetekben érhető tetten, egyénenként eltér, azonban van néhány dolog, amire érdemes figyelni. Az olvasási nehézséggel küzdő gyermekek olvasás közben gyakran cserélnek betűket vagy szótagokat, ezeket kihagyják, vagy másik helyen olvassák, vagy a szavakat torzítva mondják. Az ő esetükben előfordulhat jobb-bal tévesztés is, vagy fordított irányú olvasás, és gyakran társul ezek mellé a helyesírás gyengesége. Egyes nyelvi feladatokban is gyengébb teljesítményt nyújtanak, sokszor az emlékezetet terhelő feladatokban is rosszabbul teljesítenek. Mindezek egészen enyhe vagy súlyosabb tünetek formájában is jelentkezhetnek. Ezek mellet gyakran az is előfordul, hogy más területen kimagasló teljesítményt nyújt a gyermek.

Ha olvasási nehézség gyanúja áll fenn, érdemes szakember segítségét kérni, hogy a gyermek mielőbb segítséget kapjon, így elkerülje az esetleges kudarcokat. Azt azonban érdemes tudni, hogyha valakinél diszlexia áll fenn, az soha nem múlik el, de megtanulhatóak olyan technikák, amelyek nagymértékben csökkentik az olvasási nehézségből fakadó kellemetlenségeket. Az olvasási nehézséggel küzdő gyermekeknek rendszerint sokkal több energiájukba kerül a tanulás, ezért a szakembertől kért segítségen túl mindenképpen fontos, hogy otthon is támogassuk és segítsük gyermekünket a tanulásban!

A neurofeedback tréning a logopédiai fejlesztés mellett, kiegészítő terápiaként tud segíteni.

Érdemes tudni, hogy a neurofeedback tréning diszlexia esetén a legnagyobb segítséget a koncentráltabb figyelem kialakításában és annak fenntartásában képes nyújtani. Sok esetben – de korántsem mindig – megfigyelhető az is, hogy a beszédért, beszédértésért felelős agyi területeken (temporális lebeny) túlzott HighBeta aktivitás van jelen, ami egyfajta izgatottságot/szorongást jelent, ennek csökkentése pedig elengedhetetlen. A figyelemkoncentráció fejlesztése a frontális, homloklebenyi területen történik.

Budapest belvárosában érhető el neurofeedback tréning diszlexia esetén.

Fotó: Jens De Groot