“Részlet a Magyar Narancs által készített interjúból. A teljes cikk a képre kattintva érhető el!”
Egyes becslések szerint a gyerekek tizenöt-harminc százalékának van valamiféle tanulási problémája, enyhébb vagy súlyosabb részképességzavara. Mi az, hogy részképességzavar?
DN: Manapság nagyon könnyen rámondják egy gyerekre, hogy részképesség-zavaros, és a szülő a pedagógussal vállvetve megpróbál számára az adott tantárgy alól felmentést szerezni. A valóságban kevés igazi “disz”-es gyerek van. A többség határeset, inkább csak bizonyos funkciók fejletlenségéről van szó – ennek is lehetnek persze súlyos tanulási képesség- és viselkedésbeli következményei. Abból kell kiindulnunk, hogy a gyerekek kognitív funkciói, a megismerő funkciók az érzékeléstől a gondolkodásig nem egyenletesen fejlődnek. Ha van egy nagyobb széttartás az egyes képességek fejlettsége között, az még nem betegség, csak érési lemaradás, amit, ha idejében észlel a gyerek környezete, még nagyon jól tudunk “érlelő” terápiákkal kezelni. Az lenne a kívánatos, hogy a szülők minél előbb figyeljenek föl a “furcsa” jelenségekre: például, hogy a gyerek feltűnően sokszor esik el, vagy hogy míg a csoporttársai már legóznak, ő még mindig inkább csak a kisautóját tologatja, vagy hogy még nyolcévesen sem tudja megnevezni az ujjait. Persze a szülő a gyerekét általában a jól működő kognitív funkciói alapján ítéli meg: igaz, hogy Pisti nem boldogul nemhogy a fűzővel, de a tépőzárral sem, viszont negyvenkét autómárkát fel tud sorolni. Ez nagyon szép, csakhogy itt akkor valami finommozgás-problémája van a gyereknek – ezzel pedig minél előbb kezdeni kell valamit…
A képre kattintva olvashatja el a teljes cikket!